|
2018-11-06 18:37:26, kedd
|
| |
| |
|
|
| |
Paula S. Tizzis:
A vénasszonyunk
Ráncaiba belesimult az elmúlt évek nyara,
szemében tükröződik a nyár távozó madara.
Kendőjét most szorosabbra húzza vénülő arcán,
Ő már túl van az életének a legnagyobb harcán.
Ajkát, a mindig múló napsütésnek szele eszi,
bőrét a korai csípős reggel még szebbé teszi.
Ha ránézel elönt téged is a tűzforró remény,
bízol, talán nem lesz az idei telünk túl kemény.
Elindul, távolodó lépteit fújja őszi szél,
lábnyomába lépeget a nyár, vigasztalást remél.
Még utoljára rád néz, hamiskásan visszakacsint,
fáradó, könnyes szemmel egy szeptemberi csókot hint.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - PAULA S.TIZZIS |
|
|
|
Címkék: visszakacsint, vénasszonyunk, vigasztalást, szeptemberi, szorosabbra, napsütésnek, tükröződik, lábnyomába, belesimult, legnagyobb, hamiskásan, kendőjét, életének, utoljára, tűzforró, ráncaiba, távolodó, szemében, szemmel, könnyes, lépteit, elindul, ránézel, lépeget, kemény, csípős, remény, szebbé, reggel, harcán, telünk, mindig, vénülő, madara, fáradó, távozó, elmúlt évek, nyár távozó, legnagyobb harcán, mindig múló, korai csípős, tűzforró remény, idei telünk, szeptemberi csókot, Paula,
|
|
Offline
